Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány

Navigációs menü

Navigációs menü átugrása

Ön itt van: Főoldal > Személyzet

Az első budapesti csapat

Az első budapesti csapat

10 éves jubileumi csoportkép

10 éves jubileumi csoportkép

A miskolci csapat

A miskolci csapat

A debreceni csapat

A debreceni csapat

A debreceni csapat 2013-ban

A debreceni csapat 2013-ban

Felhívás
A Gyermekrohamkocsi csapata várja mindazon lelkes gyermekorvosok jelentkezését, akik a kritériumnak megfelelnek és van kedvük részállásban szolgálatot adni a budapesti Gyermekrohamkocsin! Kérjük, keressék az Alapítvány elnökét az elérhetőségeinken!

Szekundálási lehetőség
A Gyermekrohamkocsi várja mindazon budapesti és vidéki mentőorvos és ápoló bajtársak jelentkezését, akik szeretnék fejleszteni gyermekellátási tudásukat. A Gyermekrohamkocsi szeretettel fogad szekundánsokat, akik negyedikként kivonulhatnak a Gyermekrohamkocsin, előzetes egyeztetés alapján. Elérhetőségeinket itt találja!

Személyzet

A budapesti Gyermekrohamkocsi személyzetét 26, főleg fővárosi kórházak gyermek intenzív osztályain dolgozó orvos, 6 hivatásos mentőápoló és 8 hivatásos mentőgépkocsi vezető alkotja.
Miskolci gyermek-mentőorvosi kocsinkon 12 helyi gyermek-intenzíves orvos és 6 hivatásos mentőgépkocsi vezető teljesít szolgálatot.
A debreceni gyermek-mentőorvosi kocsi személyzete pedig 9 helyi gyermek-intenzíves orvosból és 7 hivatásos mentőgépkocsi vezetőből áll.

A személyzettel szemben támasztott szakmai követelmények a következők:

  • orvosok: legalább fél éves szakmai gyakorlat gyermekintenzív osztályon, oxiológus, neonatológus, intenzíves vagy gyermekgyógyász szakvizsga
  • mentőápolók: több éves főállásban szerzett szakmai tapasztalat, szakápolói végzettség
  • gépkocsivezetők: több éves főállásban szerzett szakmai tapasztalat, balesetmentes közlekedés

Az Alapítvány a Gyermekrohamkocsin dolgozó valamennyi kollégának hálával tartozik, amiért odaadó és lelkes munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak a szolgálat sikeréhez!

Budapesti orvosaink

  • Dr. Csordás Katalin
  • Dr. Faggyas Attila
  • Dr. Gergely Mihály
  • Dr. Goschler Ádám
  • Dr. Göbl Gergely
  • Dr. Györgyi Zoltán
  • Dr. Hauser Balázs
  • Dr. Holczer Ákos
  • Dr. Ivády Balázs
  • Dr. Kis-Tamás Melinda
  • Dr. Kovács Vera
  • Dr. Krivácsy Péter
  • Dr. Kálovics Tamás
  • Dr. Kőhalmi Barbara
  • Dr. Liptovszky Janka
  • Dr. Márai Katalin
  • Dr. Németh Balázs
  • Dr. Nógrádi Judit
  • Dr. Pap Zsolt
  • Dr. Papp Szilveszter
  • Dr. Schnur János
  • Dr. Székely Edgár
  • Dr. Széll János
  • Dr. Szlovicsák Gábor
  • Dr. Szűcs Andrea
  • Dr. Tövisházi Gyula
  • Dr. Vatai Barbara
  • Dr. Zách László

Budapesti mentőápolóink

  • Berta Ferenc
  • Boldizsár Attila
  • Dobos Viktor
  • Lakatos Viktor
  • Tóth László
  • Tresch Bence
  • Tujner Szabolcs

Budapesti gépkocsivezetőink

  • Erdős Balázs
  • Lebovics Gábor
  • Kovács Attila
  • Mohos Árpád
  • Pintér László
  • Schurman Róbert
  • Simon Zsolt
  • Topa Tamás

Miskolci orvosaink

  • Dr. Bodnár Dóra
  • Dr. Bodnár Judit
  • Dr. Fitala Réka
  • Dr. Fürjész Dóra
  • Dr. Juhász Rozalinda
  • Dr. Kövics György
  • Dr. Molnár Zsolt
  • Dr. Nagy Dia
  • Dr. Ormay Cecília
  • Dr. Pauleczki Annamária
  • Dr. Poór Marianna
  • Dr. Sütő Renáta
  • Dr. Sipkó Ágnes
  • Dr. Sipos József
  • Dr. Szabó Benedek
  • Dr. Szabó Zsolt

Miskolci gépkocsivezetőink

  • Érsok Gábor
  • Kozák Ádám
  • Nagy Gyula
  • Tóth László

Debreceni orvosaink

  • Dr. Bakó Károly
  • Dr Balázs Gergely
  • Dr. Bíró Erika
  • Dr. Kicska Nóra
  • Dr. Lakatos Erzsébet
  • Dr. Nagy Kata
  • Dr. Varga Petra

Debreceni gépkocsivezetőink

  • Balogh Levente
  • Csonka Ferenc
  • Fehér Imre
  • Kocsis Csaba
  • Kovács László
  • Mandics József
  • Oláh Attila
  • ✝Sógor János

Korábbi években kollégáink voltak

  • Angyal Imre
  • Battonyai Szilvia
  • Balla Ferenc
  • Dr. Baranyi Judit
  • Dr. Bartók Edit
  • Bánki Róbert
  • Dr. Bencze Ági
  • Dr. Bene Krisztián
  • Dr. Bereczki Márton
  • Dr. Berta Csilla
  • Dr. Bodnár Judit
  • Dr. Bognár Zsolt
  • Botos András
  • Dr. Csekő Anna
  • Dr. Czabajszki Máté
  • Czelvikker György
  • Dr. Darnyi Erzsébet
  • Dr. Dévai Adrienne
  • Doroszlai Richárd
  • Dr. Egyed Judit
  • Faragó Krisztina
  • Dr. Feczkó Gábor
  • Dr. Fenyvesi Krisztina
  • Fórizs István
  • Dr. Galántai Bea
  • Dr. Gesztes Éva
  • Dr. Gombos Miklós
  • Dr. Gondos Enikő
  • Győri Tibor
  • Hámori Péter
  • Dr. Hauser Péter
  • Dr. Héthársi Balázs
  • Horváth Tamás
  • Dr. Husz András
  • Dr. Joachim Krisztián
  • Dr. Juhász Éva
  • Dr. Kálmán Attila
  • Dr. Kardos Attila
  • Kelemen Csaba
  • Képes Kornél
  • Kiss Anikó
  • Dr. Kiss Gabriella
  • Kiss Kálmán
  • Dr. Kiss Mariann
  • Kollár Ferenc
  • Dr. Kollár László
  • Dr. Korponay Zsuzsanna
  • Dr. Kósik Nándor
  • Köles Gergely
  • Dr. Kőmíves Sándor
  • Dr. Lamp Gabriella
  • Dr. Lantos Lajos
  • Dr. Laub Péter
  • Dr. Lázár Eszter
  • Dr. Lendvai Domonkos
  • Dr. Liszkay Gábor
  • Malgot Eszter
  • Dr. Mák Edina
  • Dr. Mándi Zsuzsa
  • Dr. Máté Mária
  • Dr. Márai Katalin
  • Dr. Mekler Róbert
  • Dr. Megyeri Tímea
  • Dr. Mikos Borbála
  • Mitru Gyula
  • Dr. Miselye Orsolya
  • Dr. Módi Judit
  • Dr. Molnár Zita
  • Molnár Zoltán
  • Dr. Nagy Ágnes
  • Nagy Gergely
  • Nagy Lajos
  • Nagy Miklós
  • Nemes Dóra
  • Nhancale Zsuzsa
  • Nyíri Szabolcs
  • Oláh Tamás
  • Dr. Ollár Eszter
  • Ötvös Dániel
  • Pesti József
  • Dr. Péter Ádám
  • Dr. Petrás Miklós
  • Dr. Puskás Noémi
  • Dr. Ringwald Zoltán
  • Dr. Róka Anikó
  • Dr. Sasvári Ildikó
  • Sásdi Attila
  • Dr. Sebestyén Judit
  • Dr. Simon Judit
  • Dr. Simon Réka
  • Dr. Somodi Zoltán
  • Soproni Péter
  • Szabó András
  • Dr. Szabó Cecília
  • Szabó István
  • Szabó Gusztáv
  • Dr. Szabó Veronika
  • Dr. Szegeczky Dezső
  • Dr. Szentirmai Csaba
  • Dr. Szever Zsófia
  • Dr. Szikszai Andrea
  • Dr. Szikszay Edit
  • Dr. Szima Sándor
  • Sziráki Henrietta
  • Szirbik László
  • Dr. Szlovicsák Gábor
  • Dr. Szolnoki Nikolett
  • Dr. Szűcs Erika
  • Dr. Tóth-Urbán Krisztina
  • Ujhelyi István
  • Új Roland
  • Urbán Zoltán
  • Dr. Uzonyi Gábor
  • Dr. Vancó Ildikó
  • Dr. Váradi Zsófia
  • Dr. Velkey György
  • Dr. Vichor Diána
  • Dr. Wolf András
  • Wolf Géza

Munkájukat köszönjük szépen!

Copyright © 1998-2016 Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány. Minden jog fenntartva.