Tíz éves születésnapunkat ünnepeltük

Csoportkép a Gyermekrohamkocsi munkatársairól a Gyermekrohamkocsi mellett
Régiek és maiak - csoportkép volt és jelenlegi bajtársakkal, illetve autókkal a Közlekedési Múzeum előtt

A Gyermekrohamkocsi elindulásának 10. évfordulója alkalmából közös ünnepséget tartottunk volt és jelenlegi bajtársainkkal, kollégáinkkal és az Országos Mentőszolgálat vezetőivel.

Rendezvényünknek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum adott otthont, ahova családostul érkeztek orvosaink, ápolóink, gépkocsivezetőink, valamint az alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai. A köszöntő beszédeket ajándékok és oklevelek átadása követte, amivel vezetőink az elmúlt tíz évben tanúsított áldozatkész és odaadó munkát ismerték el. Az alapító, László Endre Márton külön köszönetet mondott azoknak a “törzsgárda” tagoknak, akik megalakulásunk óta “babakocsiznak”. Valamennyi bajtársunk gyermekmentős egyenruhába bújtatott macit és saját színeinkre festett kis mentőautót kapott. Utóbbiak a PlastiPrint T Kft.-nek köszönhetők, ahol rekord idő alatt készültek el a három színnyomású modellek, ráadásul a tulajdonos Kastaly Zsolt “társadalmi munkájában”. Ugyanígy tettek az Eurest Kft. és a Vízhordó Bt. vezetői is, akiktől a vendéglátáshoz maguk készítette szendvicseket, valamint üdítőitalokat és ásványvizet kaptunk. Ugyancsak köszönet illeti a Közlekedési Múzeum vezetőit, akik ingyenesen bocsátották rendelkezésünkre különtermüket, és lehetővé tették, hogy minden meghívottunk díjmentesen lépjen az épületbe, ahol természetesen a kiállításokat is bárki megtekinthette.

Soraink között üdvözölhettük egyik régi kisbetegünket, Leilát is, aki hat éve egy háztartási balesetben súlyosan megsérült, és csak a gyermekrohamkocsi gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhette életét.

Az emelkedett hangulatú különtermi kézszorítások alatt a mentős gyerekek rajzversenyen vehettek részt: természetesen mentőautót kellett megformálniuk színes ceruzák és zsírkréták segítségével. A zsűri döntése alapján három első helyezettet hirdettek Somodi Borbála Melinda, Wolf Ádám és Faggyas Réka személyében, akinek apukája is különdíjat nyert pályaművével. A díjnyertes rajzok a Gyermekrohamkocsi belsejét fogják díszíteni. Az “alkotótábort” az Alma együttes fergeteges koncertje követte a múzeum nagy csarnokában, a verseny győzteseinek jutalma pedig egy-egy Alma-lemez volt. Köszönettel tartozunk a zenekarnak is a jótékonysági fellépésért. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat első kerek jubileumára aktualizált születésnapi számuk alatt pedig már fel is lobbantak az ünnepi torta gyertyái, amelyeket együtt fújt el a gyereksereg, és mindahányan közösen énekeltük a refrént: Remek a hangulatom-tom-tom-tom-torotom, ma van a szülinapom-pom-pom-pom-pomropom! Isten éltesse a Gyermekrohamkocsit és valamennyi dolgozóját!

  • László Endre Márton, dr. Szűcs Andrea, dr. Göndöcs Zsigmond és dr. Gőbl Gábor
    Az OMSZ is velünk örült - dr. Göndöcs Zsigmond méltatta a Gyermekrohamkocsi elmúlt 10 évét. Az asztalnál balról jobbra: László Endre Márton (alapító), dr. Szűcs Andrea (kuratóriumi elnök), dr. Göndöcs Zsigmond (OMSZ főigazgató) és dr. Gőbl Gábor (korábbi OMSZ főigazgató)
  • dr. Gőbl Gábor átveszi az ajándékot
    Ezúttal a születésnapos nem kap, hanem ad - dr. Gőbl Gábor átveszi az ajándékot
  • Gyermekmentős plüssmacik és kisautók
    Bevetésre várva - gyermekmentős macik és kisautók átadás előtt
  • Leila
    Nekünk csak születésnapunk volt, de neki újjászületése - örömmel üdvözölhettük egykori kisbetegünket, Leilát, aki hat éve a Gyermekrohamkocsinak köszönhette életét
  • Gyerekek rajzolnak
    Míg szüleik ünnepeltek, a gyerekek dolgoztak - munkában a rajzverseny résztvevői
  • Gyerekrajzok a Gyermekmentőről
    Terítéken a pályaművek - a zsűri kiválasztja a díjazottakat
  • Az Alma Együttes koncertje a gyerekeknek
    "Ma van a szülinapom" - ezt énekli az Alma együttes valamennyi Gyermekmentőnek
  • Alma Együttes koncertje a gyerekeknek
    Az Alma Együttes interaktív koncertje - előadó és közönség közös játéka
  • Tűzijáték és gyertyák a gyermekmentő szülinapi tortáján
    Szikrázó tüzijáték és csillogó szemek - elbűvölt gyermekek az ünnepi gyertyagyújtás utáni pillanatokban

A rendezvény támogatói voltak:


Eurest
Alma EgyüttesVízhordóMagyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Támogatni szeretném
a gyermekmentőt