A Gyermekroham­kocsi műszaki bemutatása

A Gyermekrohamkocsi egy vezetéstechnikai pálya vizes aszfaltján halad

2016 őszén és 2017 tavaszán két új Gyermekrohamkocsival bővült gépjárműparkunk.

A korábbi években nagyon pozitív tapasztalataink voltak a konténer felépítményes mentőautókkal, ami bőséges helyet biztosít számunkra, hogy a gyermekek magas szintű ellátását maximálisan teljesíteni tudjuk.  Így továbbra is csak ez a konstrukció jöhetett szóba.

Hosszas keresgélés után egy német mentőautó gyárra esett a választásunk. Ezen gyár Magyarországon kevésbé ismert viszont Németországban nagyon nagy népszerűségnek örvend. A gyár minden kérésünket teljesítette, a betegtérről alkotott elképzelésünket maradéktalanul megvalósították. A balatonfüredi Gyermekrohamkocsi indítása végett szükségessé vált még egy újabb mentőautó beszerzése.  Ezért fél évre az első autó elkészülése után újabb rendelést adtunk le, így immáron 2 db egyforma mentőautónk is szolgálja a gyermekmentést, melynek darabonkénti ára körülbelül 40 millió forint.

A jármű alapját továbbra is a Mercedes Benz Sprinter típusa adja, melybe az elérhető legerősebb széria motor került (2987 cm3, 140 kw teljesítménnyel). Szükségünk is van erre az erőforrásra, hiszen a jármű össztömege 5000 kg. Ez a motor könnyedén biztosítja számunkra az akár 160 km/órás utazó sebességet is, ha nagyon hamar oda kell érnünk a kis beteghez. A jármű hátsó légrugókkal lett kiegészítve, hogy kicsik a legnagyobb biztonságban utazhassanak a hazai „jó” minőségű utakon is. A légrugók vezérlése távirányítóval a vezetőfülkéből történik.

A mentőautó kívülről megtekintve – ha nem lennének rajta matricák-  inkább hasonlít egy páncélozott járműre.

18 db nagy teljesítményű LED-es technológiájú megkülönböztető- fényjelzés van felszerelve a minél jobb láthatóság érdekében. A megkülönböztető-hangjelzést a jól bevált gyári ún. német szirénákon felül egy Federál Signal AS 320 DIG szolgáltatja, melyet kiegészítettünk egy Magyarországon még kevésbé ismert Federal Signal Rumbler-rel is.

Miután körbejártuk a járművet, essen szó a vezetőfülkéről. Az alapítvány mindent elkövet, hogy megbecsülje a gépkocsivezetőit, ezért az összes gyári extrával fel van szerelve a jármű. A kormány mellett közvetlenül található egy vezérlő panel, a megkülönböztető jelzések működtetéséhez, kárhely lámpák, betegtéri világítások, az ún. álló fűtés bekapcsolásához. A két ülés között található egy mini hűtő is, melynek nagy hasznát vesszük a nyári melegekben valamint egy tölthető, hordozható elemlámpa. Az ülés mögött található az inverter, ami folyamatosan biztosítja a 220 V-ot a betegtérben. A szélvédő mögött természetesen megtalálható egy fedélzeti kamera, amely folyamatos felvételt készít. Minden mentőautónkban a műszerfalon található egy gomb, melynek megnyomásával járó motor mellett az indítókulcs kivehető, az autó bezárható és járó motorral otthagyható. Ezzel nagymértékben tudjuk kímélni a jármű motorját, valamint az összes megkülönböztető fényjelzést bekapcsolva hagyhatjuk anélkül, hogy az akkumulátor lemerülne. Természetesen illetéktelen behatolás esetén a jármű azonnal leáll és nem indul.

Végül néhány szó a betegtérről. 3 db szék, egy hidraulikus rugózással ellátott hordágy és beépített szekrény található hátul a felszerelések részletezése nélkül. A betegtér elrendezése saját tervezésű. A középső ún. ápolói szék körbe forgatható, a másik 2 db oldalsó szék felhajtható, ezzel is növelni tudjuk a teret a betegellátáshoz. A szekrényben itt is található hűtő és egy fűthető fiók is a speciális gyógyszereknek. Igyekeztünk a belső teret különböző mesefigurák felmatricázásával még vidámabbá, barátságosabbá tenni. Minden mentőautónkban a hordágy felett található egy mini mozi, amellyel a kis betegeink velünk töltött idejét tesszük még kellemesebbé különböző mesék lejátszásával.

Mentő Márton, alapítványunk kabala figurája a Gyermekrohamkocsi külső oldalán is mosolyog a gyerekekre, a betegtérben pedig segíti csapatunk mindennapi munkáját. A Mentő Mártos tetkó is hozzájárul a kicsik mihamarabbi felépüléséhez. 🙂

Itt szeretnénk hangsúlyozni egy nagyon fontos dolgot: a mi mentőautónkban gyermek rögzítetlenül nem utazhat.

Támogatni szeretném
a gyermekmentőt